A 3+2-nek, vagyis a Bugyi fivérek együttesének megjelenése valóságos forradalmat váltott ki a vajdasági könnyűzenei világban, A hivatásos, hivatalos közvélemény és a kritika hadjáratot indított ellenük. A giccs netovábbját látták zenéjükben. Az egyszerű nép befogadta a 3+2-t, szívesen hallgatta őket, sorba állt lemezeikért, minden fellépésük telt ház előtt zajlott le. Hogy giccs vagy nem giccs, az kevésbé fontos, tény viszont az, hogy a 3+2 egy olyan egyedülálló jelenség, amely mindenképpen megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Róluk, a Bugyi fivérek Pályafutásáról szól folytatásos tárca-riportunk.
Ha a szórakoztató szakma a piacát félti a Bugyiktól és társaiktól, akik ugyanazt művelik lakodalmas kivitelben, amit magyar kollégáik az érzelgősség alig árnyalatnyit különböző szférájában, mondja ki nyíltan az aggályait. De ne hivatkozzon senki olyan magasabb szempontokra, amelyekhez semmi köze.”
EGÉSZ NAP NEM ETTÜNK
— Nagyon nehéz nap volt az a február 27-e — emlékezik vissza Bugyi Zoltán. — Hajnalban indultunk Temerinből, úgy számítottuk, hogy valahol útközben szépen megebédelünk és legkésőbb kora délután odaérünk. A határon azonban nem várt huzavona következett. Nem jól töltötték ki a papírjainkat és nem engedték, hogy átvigyük a hangszereket. Sok időbe tellett, míg tisztáztuk a félreértést. Pénteki nap volt, Budapesten belekeveredtünk a forgalmi dugókba és már délután öt óra is elmúlt, mire megtaláltuk a sportcsarnokot. Már türelmetlenül vártak bennünket. Felállítottuk a hangszereket, hangpróbát tartottunk, ezután átöltöztünk, s már jöttek is a budapesti tévétől, hogy beszélgetést készítsenek velünk. Mindez annyira elhúzódott, hogy utána már kezdeni kellett a muzsikálást. Az egész zűrzavarban nem maradt időnk még enni sem. Ott a sportcsarnokban sikerült találni néhány virslis szendvicset. Azt osztottuk szét, mivel nem volt mindannyiunk számára, s az a fejenként néhány falat volt mind, amit aznap ettünk. A koncert jól indult. A megszokott sorrendben kezdték a számokat. Nyitószámnak, mint minden koncerten, az Egy asszony miatt kezdetű szerzeményt adták elő, majd a Kicsiny falum, Folytasd bátran tovább, Én édes Katinkám, Sárgul már a kukoricaszár. A műsorvezető ezután bekonferálta Schön Ignácot. Burai Károly átment a klarinétra. Náci hallgatónótákkal kezdte, virtuózan játszott. Sajnos ekkor kezdődtek a kellemetlenségek. Náci hegedűre erősített mikrofonon keresztül játszott, s ez a pick-up elkezdett dögledezni. Egy kicsit szólt a hegedű, aztán recsegett, majd nem szólt. A közönség fütyülni kezdett. Kínos volt ez a néhány perc. Szerencsére az ellenőrző hangszórón keresztül Nácinak felszólt lentről a teremből a hangmérnök, hogy menjen át egy álló mikrofonhoz és abba játszon. A koncert simán folytatódott és hihetetlen sikert aratott a zenekar budapesti publikum előtt.
A koncerten az Omega együttes hangosítását használták, az Omega hangmérnökeivel. A 3+2 vitt magával ugyan hangmérnököt, aki ismerte a repertoárt, de ő átengedte a hangosítást az omegásoknak, részben azért, mert hirtelenében nem találta fel magát a nagy műszerasztal mögött. Az omegások első ízben hangosították a 3+2-t, nem ismerték a repertoárjukat, olykor késve emeltek ki egyes szólókat. De ez nem zavarta az összbenyomást.
MEGHÍVÁS AZ NSZK-BÓL
Magyarországi turnéjuk során a 3+2 együttest felkereste Fehér Árpád szervező, és a zenekart NSZK-beli hangversenykörútra invitálta. A 3+2-nek elvben nem volt semmi kifogása a fellépéssorozat ellen. De a turnéra mégsem került sor. Az történt ugyanis, hogy közvetlenül a 3+2 elutazása előtt Fehér Árpád változtatott a megbeszélt feltételeken. Csökkentette a fellépések számát, ezzel együtt a tiszteletdíjat is, és a szállítás költségeinek kifizetése körül is baj volt. Ezek után a 3+2 bizonytalannak ítélte meg a szervezést és nem utazott el Münchenbe. Mint utólag megtudtuk, Fehér Árpád egyedül szervezte a koncerteket, több száz jegyet el is adott, egy-egy jegy 25 —30 márkába került. A szervező, aki feltételezhetően maga is hasznot akart húzni az egészből, nem profi hozzáállása miatt végül is mínuszban maradt: a terembérleteket már előre kifizette, a jegy árát viszont vissza kellett adnia, így a költségei nem térültek meg. A 3+2 egyébként, ha kiment volna az NSZK-beli turnéra, 15 ezer márkát keresett volna.
MENNYIT KERES A 3+2?
Érthetően a legtöbb találgatás azzal foglalkozik, mennyit keres a 3+2, hiszen több százezer eladott lemez, rengeteg fellépés, hangversenykörút, meg a lakodalmak biztosan jó hasznot hoztak. Egy körkérdés jut eszembe, nemrégiben olvastam az újságban: a körkérdés pályaválasztó középiskolásokkal készült, arról kérdezték őket, hogy szerintük mi a legjövedelmezőbb foglalkozás. Az egyik válasz az volt: belépni a 3+2-be hatodiknak. Vajon tényleg ilyen jól jövedelmezett a sikerük? Kihasználták-e megfelelőképpen? Vagy netalán mások többet kerestek rajtuk? A Bugyi fivérek nem szívesen beszélnek erről a témáról. Mindegyikük elkészített és betanult válasza a kérdésre a következő: „Kevesebbet, mint ahogy a nép gondolja!”
(Folytatjuk)
Csorba Zoltán
