A 3+2-nek, vagyis a Bugyi fivérek együttesének megjelenése valóságos forradalmat váltott ki a vajdasági könnyűzenei világban, A hivatásos, hivatalos közvélemény és a kritika hadjáratot indított ellenük. A giccs netovábbját látták zenéjükben. Az egyszerű nép befogadta a 3+2-t, szívesen hallgatta őket, sorba állt lemezeikért, minden fellépésük telt ház előtt zajlott le. Hogy giccs vagy nem giccs, az kevésbé fontos, tény viszont az, hogy a 3+2 egy olyan egyedülálló jelenség, amely mindenképpen megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Róluk, a Bugyi fivérek Pályafutásáról szól folytatásos tárca-riportunk.
A második nagylemez borítója
A JUGOTON KÉRELME A 3+2-HÖZ
— A topolyaiak ezt a két turnét a kiskunhalasiakkal ütötték nyélbe csere alapon. A mi ottani fellépéseink ellenében ők megszervezték magyaroszági együttesek vajdasági vendégszereplését. Így hangversenyezett Vajdaságban az R—Go, az Edda, Korda György, a 100 folk Celsius. Mi itthon dinárban kaptuk az ottani fellépésekért a tiszteletdíjat, a magyarországi zenekarok pedig hasonlóan otthon forintban. A baj csak ott volt, hogy a magyarországi együttesek itt Vajdaságban nem tudták ledolgozni azt az összeget, amit mi Magyarországon megkerestünk a szervezőknek. Nekünk ott 31 fellépésünk volt, a belépőjegyek 120-150 forintba kerültek, ők pedig itt Vajdaságban együttesenként 3-4 fellépést tartottak. Mindent összegezve eddig (a beszélgetés 1987 júliusában készült) a két említett magyarországi turnéért fejenként 210 ezer dinárt kaptunk. A többit még nem tudtuk bevasalni — hallottuk Bugyi Zoltántól.
Egyik előbbi fejezetünkben részletesen leírtuk, hogy milyen bonyodalmakkal járt az első nagylemezük kiadása. A Halvány őszi rózsa és az ismeretlen vajdasági 3+2 azonban nem várt óriási kasszasikert hozott a Jugotonnak. Változott a helyzet. Most már a Jugoton kérte a Bugyi fivéreket, hogy készítsenek egy másik nagylemezt. Először is megtérítették az első nagylemez stúdióköltségeit a zenekarnak, majd a második nagylemezhez a lehető legkedvezőbb feltételeket és exkluzív szerződés ajánlottak fel: míg az első lemeznél a zenekar 8 százalékot kapott, ennél a másiknál a maximális 12 százalékot ajánlotta fel a Jugoton. Ezenkívül kötelezték magukat, hogy reklámanyagot (képeket, poszterokat, plakátokat) készítenek a zenekarnak. A 3+2 most már válogathatott, hogy hol és melyik stúdióban készíti a felvételeket. Nem kellett elkapkodni az ügyet. A Jugoton kötelezte magát, hogy fizeti a stúdió használati díjat, bármennyire is rúg az összeg.Az együttes tagjai a bukovaci Barbaro magánstúdió mellett döntöttek, a hangfelvevő Ivan Vlatković volt. A második nagylemez zenei anyagát 80 óra stúdiómunkával készítették el (a Halvány őszi rózsát 30 óra alatt voltak kénytelenek összecsapni). A számokat ezúttal is úgy válogatták, mint az első nagylemeznél: azt vették fel, ami a fellépéseken a legnagyobb sikert aratta, de ami nem fért rá az első nagylemezre. Sorrendben a következő számok kerültek a nagylemezre: Fa leszek, ha …, Hej de kutya jó kedvem van, Életemben csak két nőt szerettem, Hát, ide figyelj, Lajos, Zöld mezőn, Nem fáj, Lila orgonák, Két lakat, A házunk tetején zsupfödél van, Nem vagyok én már az, aki voltam. Az album címe: Hej, de kutya jó kedvem van. Ezúttal a lemezen nem kapott helyet egy saját szerzemény sem, valamennyi szám átdolgozás.
(Folytatjuk)
Csorba Zoltán