A 3+2-nek, vagyis a Bugyi fivérek együttesének megjelenése valóságos forradalmat váltott ki a vajdasági könnyűzenei világban, A hivatásos, hivatalos közvélemény és a kritika hadjáratot indított ellenük. A giccs netovábbját látták zenéjükben. Az egyszerű nép befogadta a 3+2-t, szívesen hallgatta őket, sorba állt lemezeikért, minden fellépésük telt ház előtt zajlott le. Hogy giccs vagy nem giccs, az kevésbé fontos, tény viszont az, hogy a 3+2 egy olyan egyedülálló jelenség, amely mindenképpen megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Róluk, a Bugyi fivérek Pályafutásáról szól folytatásos tárca-riportunk.
— Csak az a zenekar tud fennmaradni, amely érzi a közönség igényét, és csak úgy lehet sok lemezt eladni, ha az együttes sokat lép fel — vallja Bugyi Zoltán. — Mit ér, hogy annyi zenekar adott ki lemezt, ha mint például a temerini A. N. T. is, de közönség előtt alig vagy egyáltalán nem lép fel. A Sógoroknak is addig ment a lemeze, míg gyakran felléptek. A Szivárvány is azért erős, mert hozzánk hasonlóan minden meghívást elfogad. Akkora lakodalmas tapaszatala, ami pedig ebben a zenében rendkívül fontos, egyik együttesnek sincs, mint nekünk. Hogy hány lakodalomban muzsikált a 3 +1, majd a 3+2, nem tudják pontosan. Rengetegben. Megmaradt-e külön emlékezetesnek valamelyik lakodalom — kérdezem a fiúkat. — Emlékezetes maradt egy — hogy ne nevezzük nevén a helységet — a kisiparáról ismert bácskai kisvárosban megtartott amolyan Carrington-lakoda-lom — mondják a fiúk. — A lakodalom előtt felszedték az udvarban a virágágyásokat, lebetonozták az udvart, a Lakodalom után pedig felszedték a betont és ismét virágoskert lett. Csupa külföldi italok meg pénzes vendégek voltak. Majd 48 órát át muzsikáltunk, pontosabban szombat délelőtt 11 órától vasárnap délelőttig, majd vasárnap este 6-tól hétfő hajnali 2 óráig. Mondanunk sem kell, hogy megérte. Általában a lakodalmakban azok, akik mulatnak, nyilvánosan szórják a pénzt. Itt titokban az asztal alatt adták a nagy névértékű bankókat.
Össze is jött annyi, hogy megérte a kétnapos fáradtságot. De mindezt ne írd bele.
— Hogy lehet kibírni ilyen hosszú muzsikálást? — Elfogja az embert a krízis, ilyenkor biztatgatjuk egymást. De olyan még nem volt, hogy a zenekar tagjai közül valaki is fáradtság miatt kilépjen. A vendégek cserélődnek, alszanak egyet, majd visszajönnek, a zenészek maradnak és nem szabad fáradtnak lenniük.
LAKODALOM VŐLEGÉNY NÉLKÜL
A 3+2 Vajdaság különböző részeiben muzsikált és tagjai jól ismerik a lakodalmas szokásokat. — Mások a lakodalmak Bánátban és mások Bácskában. Mások a menős nóták és a szokások. Bánátban például, a vőfélyek vezetik a lakodalmat, van menyasszonytánc (míg Bácskában inkább a menyecsketánc dívik), reggel kálátó, a zenészek hazakísérik olykor a vendégeket stb. Ürményházán az volt a szokás, hogy éjfélig főleg tánczenét játszottunk, tangót, valcert, slágereket, és csak éjfél után kezdődött a mulatás. Temerinben az a rossz, hogy nagyon sokat kell járkálni. Temerin meg amilyen hosszú, megtörtént, hogy öthat kilométert is legyalogoltunk a hangszerekkel, ha a vőlegény a város egyik, a menyasszony meg a másik végén lakott. A temerini lakodalmakban csak reggel kezd mulatni a nép.
— Muzsikáltunk olyan lakodalomban is, ahol nem volt vőlegény, csak a képe. Versecen történt, a vőlegényjelöltet nem engedték haza a katonaságból. A lakodalom azonban túl drága volt ahhoz, hogy elhalasszák, ezért inkább megtartották vőlegény nélkül. — Volt olyan is, hogy a jószágnak muzsikáltunk. Udvarszálláson volt a lakodalom, a gazda azt panaszolta, hogy nem akar enni a jószág. „Talán zene kellene nekik? — ajánlotta valaki. Mi pedig nem voltunk restek, bementünk az istállóba és ott muzsikáltunk. — Mikor rossz a lakodalom? — Vannak olyan emberek, akik szeretnek unalmaskodni és provokálni. Állandóan a fejünkhöz vágják, hogy „meg vagytok fizetve, muzsikáljatok!” Igen, rendben van, muzsikálunk, hogy szórakoztassuk a népet. De a külön kérést minden szakmában, így a zenében is, meg kell fizetni. — Hány számot tudtok játszani? Bugyi Zoli: Számtalant. Túri Lajos bácsi: — Ha ezret mondok, lehet, hogy az is kevés. Bugyi Zoli: — Amikor az Ignáccal muzsikáltunk, nem volt olyan szám, amit ne tudtunk volna. Száz nótából 99-et biztosan. — Adán volt egy érdekes eset. A Park szállóban muzsikáltunk. Az egyikasztalnál volt egy társaság, valamiért zúgolódtak, láttuk, hogy ki akarják provokálni a zenekart. Mármint hogy keveset muzsikálunk. Már éjfél után járt (este 8-kor kezdtük), s megbeszéltük, hogy próbára tesszük őket: ki bírja tovább. Rázendítettünk fél kettőkor és reggel 6 óráig egyfolytában, megállás nélkül muzsikáltunk. Biztattuk egymást: le ne állj! Ők még táncoltak, már lekerültek a cipők, harisnyában ropták, mi meg egymásba fűztük a nótákat, csárdásokat a legvégén meg csak a frisseseket. — Sohasem okozott gondot, hogy mennyit kell muzsikálni — mondja Bugyi Gyula. — Ha korlátozva volt az idő, az leginkább a lokál miatt volt. Zentán kellemetlen eset történt. A Kioszkban muzsikáltunk, a szerződés hajnali 2 óráig szólt. Két óra előtt odajött a pincér és mondta, hogy most már lassan hagyjuk abba, be kell zárni. A közönség azonban tovább követelte, a zenét. Saját szakállunkra megtoldottuk egy órával. Három óra körül egy asztalnál maradtak csak még. Ők akarták volna, hogy játsszunk még, de abbahagytuk. Erre közülük valaki megírta az újságba (Magyar Szó Közös Íróasztalunk), hogy nem tettünk eleget a közönség kívánságának, nem akartunk muzsikálni.
(Folytatjuk)
Csorba Zoltán
