A 3+2-nek, vagyis a Bugyi fivérek együttesének megjelenése valóságos forradalmat váltott ki a vajdasági könnyűzenei világban, A hivatásos, hivatalos közvélemény és a kritika hadjáratot indított ellenük. A giccs netovábbját látták zenéjükben. Az egyszerű nép befogadta a 3+2-t, szívesen hallgatta őket, sorba állt lemezeikért, minden fellépésük telt ház előtt zajlott le. Hogy giccs vagy nem giccs, az kevésbé fontos, tény viszont az, hogy a 3+2 egy olyan egyedülálló jelenség, amely mindenképpen megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Róluk, a Bugyi fivérek Pályafutásáról szól folytatásos tárca-riportunk.
A következő héten, 1986. április 27-én ismét teljes három hasábot szentelt a 3+2-vitának a Közös íróasztalunk szerkesztője. Itt olvashatjuk az egyik legérdekesebb hozzászólást. Egy szabadkai egyetemi hallgató mint nyelvszakértő jelentkezik: „Az album az én tetszésemet sem nyerte meg. Csatlakozom tehát azokhoz a kisebbségben levő kritikusokhoz, akik még a szélmalomharcnak is értelmét látják. A dalok címét böngészve mindjárt egy szembeötlő helyesírási hibára bukkantam, amely következetesen előfordul mind a lemezen, mind a kazettán. A Folytassd bátran tovább c. dal két s-éről van szó. Persze ettől még a lemez tartalma lehetett volna kifogástalan, de sajnos kifogásolnivaló akad ott is bőven. Gondolok itt elsősorban a silány, szegényes hangszerelésre, amilyenre minden átlagos hotelegyüttes képes. Azután még egy ismétlődő hiba: az énekes következetesen „mond el ho rab vagyok”-ot énekel a -hogy rab vagyok” helyett az album címadó dalában, ilyen hiba’ egy fellépésen talán még elnézhető, de egy átmixelt, kész lemezen nem, amelyet hallhatott a zenei rendező, a hangmérnök és ki tudja még hányan. Rogy az együttes fiatalabb énekese középzárt e-t használ. még nem lenne baj, ha azt következetesen tenné, nem pedig csak akkor, amikor megbotlik a nyelve. Az albumon két saját szám is szerepel. Az első, a már említett Folytasd bátran tovább, még viszonylag tűrhető,
a Nem érdemes sírni c. viszont szerintem egy gyenge Goombay Dance Band stilusutánzat, refrénjének szövegét egy Ljubavni romanokon nevelkedett általános iskolas diáklány sem írhatta volna meg giccsesebben: „Nem érdemes sírni, / Ha gyötör a bánat, Csak kacagnak rajtad, / hogyha sírni látnak”. Valóban ízlés dolga, kire hogyan hat például a Sárgul már a kukoricaszár modern feldolgozásban vagy a Kis csónakom c. dal bárgyu szövege, amelyet a 3+2 együttes talált olyan színvonalasnak, hogy lemezén helyet kapjon. Majd elfelejtettem: a Kicsiny falum című dalt az együttes a szerzők nevének hiányában egyenesen népdallá kiáltották ki”. Bicskei Zoltán újvidéki olvasó a (nem létező) vajdasági zenei produkcióról szól. A lényeg az, hogy ha már egy igénytelen zenét játszó 3+2 együttes lemezt és kazettát adhatott ki, miért nem adhatnak ki a tiszta népzenét játszó vajdasági népi együttesek (Hívogató, Batyu. Tiszavirág), valamint a vajdasági dzsesszzenekarok lemezt. A felvetett problémára szinte válaszol Máriás Zoltán levele, kimondja, hogy „ez az első jugoszláviai magyar zenei kiadvány, amely nem kecsegtet a teljes csőd kísértésével” és megállapítja, hogy ..a lemez nem a végsőkig kiélezett kultúrigényekkel rendelkező zenei szerkesztők ízlése szerint készült, hanem egyszerűen a széles körű hallgatóság, a nép hangján szól”. Végül hozzáteszi. hogy ..a komoly zenét imádom, a dzsesszt szeretem, a rockzenében is találok hallgatnivalót, ám a 3+2 zenéjére hihetetlen, még táncoltam is”.
Gazdag Lujza kanizsai olvasó felteszi a logikus kérdést: „Mit kellene tenniük a zenei szerkesztőknek, ha a zenés üdvözletekben valaki kéri a 3+2 együttes számát? Ne közöljék, mert olyan személyek is hallgatják a műsort, akik a zeneművészetben jártasak? A felsorolt rádiószerkesztőknek kívánom, hogy ezután minél kevesebb bírálat érje a becsülettel elvégzett munkájukat, a 3+2 nek pedig sok sikert kívánok a továbbiakban, biztatásul mondva, hogy olyan emberek is szívesen hallgatják őket, akik jártasak a zeneművészetben.” Mivel számos olvasó levelében kifejtette, hogy unja már a 3+2-ről szóló vég nélkülinek tűnő polemizálást, a Magyar Szó május 6-án, ezúttal nem vasárnap, hanem kedden megjelent Közös íróasztalunk rovatában a témában szentelt egy egész oldalával pontot tett a vita végére. Ebben a számban is főleg pro vélemények hangzanak el. Íme csak néhány egészen röviden. D. József: „A hétfői Napjaink programja miatt vitáztunk a családban. Én Belgrádot akartam nézni, a két lányom és a feleségem meg a 3+2 együttes fellépése miatt az Újvidéki Televíziót. Én engedtem, és amikor először hallottam őket, meglepődtem, de kellemesen, mert végre akadt egy csoport fiatal, akik újat hoztak. Olyan formában foglalják a népi zenét, amelyet az ifjúság is kedvel.”
Balogh Szerénke; Zenta: „Szerintem ez a legjobb együttes, amely valaha is létezett, a zenéjük és az énekes hangja kitűnő.” Sz. G., Horgos: „1937-ben a Sárgul már … zenéjére nem csárdást, hanem szteppet jártunk, tessék csak megpróbálni… Kodályt, Bartókot pedig nem kell félteni a 3+2-től.” Gabnai György, Horgos: „El vagyok keseredve, hogy ma, a XXI. század kühangverseny volt, alig volt érdeklődés.” szöbén Vajdaságban mennyi kispolgár van. És őszinte részvétem a kisszámú értelmiséginek, akik elvesznek a kispolgárok könyörtelen szorításában.” Tóth Béla, Temerin: „A Fontana kerthelyiségben ha a 3+2 játszott, nem lehetett jegyet kapni. Viszont amikor az Ifjúsági Otthonban komolyzenei hangverseny volt, alig volt érdeklődés. Papp T., Miloševo: „Hetvenhat éves nyugdíjas idős asszony vagyok. Ilyen szép nótákat nyolc-tíz éves koromban hallottam. És még ezt nevezik giccsnek! Inkább bírálnák a tévé műsorait. amikor a szexet egészében mutatják.”
(Folytatjuk)
Csorba Zoltán
