A 3+2-nek, vagyis a Bugyi fivérek együttesének megjelenése valóságos forradalmat váltott ki a vajdasági könnyűzenei világban, A hivatásos, hivatalos közvélemény és a kritika hadjáratot indított ellenük. A giccs netovábbját látták zenéjükben. Az egyszerű nép befogadta a 3+2-t, szívesen hallgatta őket, sorba állt lemezeikért, minden fellépésük telt ház előtt zajlott le. Hogy giccs vagy nem giccs, az kevésbé fontos, tény viszont az, hogy a 3+2 egy olyan egyedülálló jelenség, amely mindenképpen megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Róluk, a Bugyi fivérek Pályafutásáról szól folytatásos tárca-riportunk.
GICCS? PRÓ ÉS KONTRA
A 3+2-láz vagy a Bugyi-hóbort az 1986 első felében tetőzött Vajdaságban. Lemezük megjelenése előtt szinte valamennyi helyi rádióállomásnak megvolt a, 3+2 szalaga. S szóltak a 3+2 slágerei minden kívánságműsorban. Megindult a vita. Giccs-e a 3+2 zenéje vagy sem? A kritikusok elítélték őket, a nagyközönség viszont melléjük állt. A berobbant Bugyi-hóbort ellen elsőnek nyilvánosan P. Náray Éva a Magyar Szó Kilátó mellékletének Rádiónapló rovatában kelt ki 1986. március 22-én megjelent számában. Főleg a helyi rádióállomások szerkesztőit bírálja, mondván, hogy ezek „nincsenek tisztában az álművészet legsilányabb faitájanak, a giccsnek a káros, romboló hatásával”. Kifogásolta, hogy a Topolyai Rádió például heteken keresztül műsorait megszakítva a 3+2 együttes vendégszereplését reklámozta. Majd megállapítja, hogy „reklámhadjárat eredményesnek bizonyult, a fellépésre özönlött a nép”. A továbbiakban kitért arra, hogy miről is szólnak a 3+2 zeneszámai: „Az én kedvencem az, amikor a főhős javíthatatlanul elzüllik, rossz útra tér, s nem marad hát más hátra, mint hogy »jöjjenek a festett nők meg a pezsgős vacsorák«, s mintegy logikus végkifejletként a halál egy züllött hajnalon.” P. Náray Éva bírálatára először a Magyar Szó Közös Íróasztalunk rovatában április 6-án megjelent A giccs netovábbja címmel P. E. temerini olvasó reagált, teljes egészében egyetértett P. Náray Éva rádiónaplós észrevételével: „sajnos az a bizonyos rádiószerkesztő, úgy látszik, mégsincs tisztában a giccs káros, romboló hatásával! Vagy ki tud-ja? De én kétlem. És ebben az a bosszantó, hogy ez nem csak a Topolyai Rádió szerkesztőjére vonatkozik, hanem a Szabadkai, a Temerini, a Szenttamási, sőt az újvidéki Rádió szerkesztőire is. Vajon ezek a szakik megérzik-e személyi jövedelmükön, hogy munkájuk minőség nélküli, káros, giccses? Ellenőrzi-e valaki a munkájukat? A főnök? Vagy ő is a 3+2 zenekar vendégszerepléseinek reklámhadjáratával van elfoglalva? Itt a pénz, nemde? A zenekultúra meg, majd ha futja rá az időből: A népnek kell az ilyen giccs? Merem állítani. hogy nem, ha a zeneművészetben jártas személyek diktálják a műsorpolitikát.” Megindult a lavina. A következő vasárnapi Közös Íróasztalunkban majd három hasábnyi reagálást olvashatunk. Itt válaszol Jakubecz József, a Temerini Rádió magyar nyelvű műsorainak szerkesztője is: „A Temerini Rádió stúdiójában született a »giccs netovábbja«, :vagyis a 3+2 zenekar első felvétele. -P E. , Penovác Náray Éva és egyéb giccsszakértők nagy-nagy szomorúságára. És azóta szegény ők, mint üldözött vad a rónán, úgy vágtatnak végig a rádió skáIáján, de sehol sincs maradásuk: a Topolyai, a Szabadkai, a Temerini, a Szenttamási, sőt még az újvidéki Rádió szerkesztői sincsenek tisztában az álművészet legsilányabb fajtájának, a giccsnek a káros, romboló hatásával.” Jakubecz levele további részében elmagyarázza, hogy a helyi rádióállomások anyagi helyzete nem teszi lehetővé a zenei Szerkesztő alkalmazását, ezért inkább mindenes, inkább írni és riportot készíteni tudó szerkesztőket alkalmaznak. A zenekarról a Temerini Rádió szerkesztője a következőket írja: „Ami a 3+2 zenekar zenéjét illeti, mondjon róla véleményt valaki más valaki azok közül, aki a kibocsátott két nap alatt szétkapkodott 15 ezer lemezből, illetve szalagból idejében tudott vásárolni.” Jakubecz József felhívása nélkül is özönlöttek a levelek a Magyar Szó szerkesztőségébe az olvasóktól, akik kiálltak a 3+2 mellett. „A mai rohanó világ embereinek nem csak művészeti alkotásokra, hanem szórakoztató jellegű zeneszámokra és dalokra is szüksége van, amelyek mellett elfeledheti mindennapi gondjait. Ez a szórakoztató jelleg pedig a 3+2 együttes dalaiban kétségkívül megvan. Kellenek az ilyen szórakoztató dalok is, mint a 3+2 együttesé, de még mennyire. Véleményem szerint egyébként a 3+2 együttes zeneszámai nem sorolhatók a giccs körébe. S az előadók szép, tiszta hangja nem kevésbé vonzók a hallgatóság számára, mint más híresebb együttesé. Az pedig, hogy a Topolyai, Szabadkai, Temerini Szenttamási és Újvidéki Rádió szerkesztői sugározzák ezeket a zeneszámokat, nem tartom csodának, és főleg nem elítélnivalónak, hiszen ők csak a hallgatók igényeit szeretnék kielégíteni. Meggyőződésem hogy a 3+2 együttesnek sokkal több az imádója, mint az ellenzője” írja egy becsei olvasó. Bosnyák Mária bezdáni olvasó: „Végre alakult egy olyan zenekar, melynek’ tagjai kitűnő játékukkal és kitűnő zeneszámaikkal az idősebb korosztály számára felvillantják a már elfakult emlékeket, a középkorúakat táncra perdíti, a fiatalokat viszont rádöbbentik arra, hogy a romantikus szerelem többet ér az eltorzult, elvadult érzelmeknél. Tehát mindenképpen köszönetet és hálát érdemelnek. A népnek igenis kell az ilyen zene is. Hogy az örökzöld dallamokat próbálják visszahozni a mai rohanó világba, s hogy felüdülést nyújtanak, ez még nem bizonyítja dalaik giccses mivoltát.” Novák Ilona temerini olvasó kifejti, hogy ha a széles néptömeg is károsnak találná az együttes zenéjét, akkor nem venné meg a lemezeit sem. Az április 20-án megjelent Közös Íróasztalunkban olvasható már pró és kontra vélemény is. Egy feketicsi olvasó a zeneakadémiát végzettek nevében szólal meg: „Elég sajnos az, hogy egy műsort szerkesztő nem tudja felismerni a giccset, sőt élteti azt” írja, majd a továbbiakban hozzáteszi, „elismerem, hogy voltak, vannak és lesznek zenei tehetségek, akik akadémia nélkül is felérnek az akadémiát végzettekkel, de hogy a 3+2 nem az, azt határozottan állítom”. Egy újvidéki olvasó szerint rosszak a 3+2 által feldolgozott zeneszámok, illetve a feldolgozások és azt írja, hogy „aki a Sárgul már … kezdetű számra csárdáslépésben tud táncolni, azt rögtön Nobel-díjra javasolja.” (Ezek szerint már több tízezer embert Nobel-díjra lehetett volna javasolni, e sorok írója több ízben is meggyőződhetett róla, hogy bizony az említett zeneszámra csárdást járt a tömeg. No, de mindez nem annyira lényeges …)
(Folytatjuk)
Csorba Zoltán
