A 3+2-nek, vagyis a Bugyi fivérek együttesének megjelenése valóságos forradalmat váltott ki a vajdasági könnyűzenei világban, A hivatásos, hivatalos közvélemény és a kritika hadjáratot indított ellenük. A giccs netovábbját látták zenéjükben. Az egyszerű nép befogadta a 3+2-t, szívesen hallgatta őket, sorba állt lemezeikért, minden fellépésük telt ház előtt zajlott le. Hogy giccs vagy nem giccs, az kevésbé fontos, tény viszont az, hogy a 3+2 egy olyan egyedülálló jelenség, amely mindenképpen megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Róluk, a Bugyi fivérek Pályafutásáról szól folytatásos tárca-riportunk.
— Miért váltatok szét? — Ők akkor már nagyon emlegették, hogy hivatásszerűen akarnak foglalkozni a zenével, ‘hogy mindenki mondjon fel a munkahelyén, és csak a zenélésből éljünk. Ők ezt később meg is tették, én viszont bizonytalannak tartottam, eszem ágában sem volt otthagyni a Rádiót, a munkámat. Úgy véltem, hogy a 3+2 csak egy máról holnapig tartó zenei hóbort, s utána maradnak megint a lakodalmak. Az pedig … — Milyen volt a szakítás? — Részükről nem volt korrekt. Vasárnap volt, én dolgoztam a Rádióban. A hangszerek otthon álltak nálam, Temerinben, mármint az egész együttes szerelése. Mire hazaértem, ők elpakolták a hangszereiket. Ez azt jelentette, hogy befejeződött az együttműködésünk — Sajnáltad-e később, amikor a 3+2 lemezei többszázezres példányban keltek el, amikor mindenki a Bugyi-zenekarról beszélt, s feltételezhetően a pénz is jobban kezdett csorogni? — Nem. Míg velük voltam, a rengeteg fellépésen a befektetett munkáért megkaptam a méltányos összeget. — Amikor még együtt játszottatok, már akkor is „harapott” a nép a 3+2-re? — Persze, hogy harapott. Csakhogy nem játszottunk olyan közönség előtt, amely fel tudta volna mérni a minőséget. A nagyközönség zeneileg analfabéta.
A MÁSIK „PLUSZ KETTŐ”
Miután Hajduk János kimaradt a zenekarból, másik billentyűs hangszeres után kellett nézni. Bugyi Zoli hallotta a temeriniektől, hogy van egy fiú, akinek hangszere is van (Roland szintetizátora), zenei középiskolát végzett, de pillanatnyilag sehol sem muzsikál. Felkeresték. Góbor Attila beleegyezett az együttműködésbe. Intenzív gyakorlásba kezdtek az új felállításban. — 1984. március 8-ára ugrottam be a 3+2-be — meséli Góbor Attila 1963- ban született temerini kereskedő, akivel a 3+2 az első és a második nagylemezt készítette. — Korábban ismeretlen újvidéki zenekarokban muzsikáltam rockzenét. Ajánlatuk jó alkalom arra, hogy folytassam az aktív muzsikálást. — Zenei középiskolát végeztem, nem volt nehéz számomra betanulni a repertoárt. Tetszett, hogy a 3+2 zenéjének volt közönsége, sikere. S bizony más érzés telt ház előtt játszani, mint üres teremben, ami többször megtörtént azokkal a zenekarokkal, amelyekkel korábban játszottam. Igaz, szokatlan volt a 3+2 repertoárja, szokatlan és teljesen új dolog volt számomra a lakodalmakban való muzsikálás, de megszoktam. Fárasztó volt, de érdekes. Amikor a siker után a 3+2 együttes valamennyi tagja hivatásos alapon folytatta a zenélést, Gábor Attila, aki kereskedőként dolgozott Temerinben, egyévi fizetetlen szabadságot vett ki. — Az idén nyáron lejárt az egy év szabadság. Döntenem kellett, vagy otthagyom végleg a munkahelyemet, vagy szakítok a 3±2-vel. Az utóbbi mellett döntöttem, úgy határoztam, visszamegyek a kereskedésbe. A zenélést azonban nem hagytam abba, a becsei Magic Banddel muzsikálok. Nagylemezünk a tavasszal jelenik meg. Ez egészen másfajta zene, modern, saját szövegünkre írt saját szerzeményeinket játsszuk. A 3+2-vel korrekt módon váltunk el, nincs harag köztünk, ha kell és ha szükség mutatkozik rá, szívesen kisegítem őket. A szakításnak egyébként, úgy tűnik, családi vonatkozása is van, hiszen az új zenekarban Attila öccse, Góbor Róbert énekel.
ELVITTÉK A FEVÉTELEKET AZ ÚJVIDÉKI RÁDIÓBA
Kanyarodjunk vissza az 1984. évhez. A Bugyi-zenekar továbbra is kitartóan gyakorolt és mindenáron felvételt akart készíteni. Hova máshová fordultak volna, mint az Újvidéki Rádióhoz. — Próbafelvételeinket elvittük az. Újvidéki Rádióba Farkas Katalin zenei szerkesztőnek. Mindenáron lemezt akartunk kiadni. Azt mondták, készíthetünk felvételeket, de csak néhány számról. Az meg nekünk nem felelt meg, próbálkozásnak az Újvidéki Rádiónál tehát nem járt sikerrel — meséli Bugyi Gyula. Íme, mit mond minderről Farkas Katalin: — 1984 december elején hozták a felvételeket. Gyantár József népzenei szerkesztővel kiválasztottunk négy-öt számot. Már nem emlékszem pontosan, hogy melyeket, azt hiszem, a Halvány őszi rózsát, a Katinkát meg két saját szerzeményüket. Megmondtam nekik, hogy lényegében rendben van. csak gazdagítani kellene a hangszerelést, csiszolni az anyagot, főleg a rossz kiejtést. Mindenkitől, aki az Újvidéki Rádióban felvételt készít, megköveteljük az igényes munkát, a korrekt zenét és a tiszta magyar kiejtést. Részünkről nem volt akadálya, hogy ide jöjjenek, csak az volt a baj, hogy ők türelmetlenek voltak. Sürgősen, rögtön akartak felvételt készíteni. Nálunk viszont nem volt szabad terminus, csak egy hónap múlva. Elmentek és ide többet nem jöttek. Kár, mert mindezt meg lehetett volna csinálni igényesebben. nagyobb szakértelemmel és sokkal jobban. Egyébként minden elismerésem az övék, hogy olyan színvonallal bele mertek vágni a dolgokba. Jó, hogy sikerült nekik, mert megnyitották az utat vajdasági együttesek lemezkiadása előtt.
(Folytatjuk)
Csorba Zoltán
