A 3+2-nek, vagyis a Bugyi fivérek együttesének megjelenése valóságos forradalmat váltott ki a vajdasági könnyűzenei világban, A hivatásos, hivatalos közvélemény és a kritika hadjáratot indított ellenük. A giccs netovábbját látták zenéjükben. Az egyszerű nép befogadta a 3+2-t, szívesen hallgatta őket, sorba állt lemezeikért, minden fellépésük telt ház előtt zajlott le. Hogy giccs vagy nem giccs, az kevésbé fontos, tény viszont az, hogy a 3+2 egy olyan egyedülálló jelenség, amely mindenképpen megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Róluk, a Bugyi fivérek Pályafutásáról szól folytatásos tárca-riportunk.
Bugyi Gyula szólógitáros
Hogy ez mennyire sikerült neki, mellékes, tény azonban, hogy a 3+2 együttes zenéjének egyik fő jellegzetessége Bugyi Zoli hangja mellett Gyula gitárjának a tónusa. Szóval 1967-ben Ürményházán kezdett el muzsikálni a helybeli zenekarban Bugyi Gyula. A zenekart az ürményházi iskola igazgatójának fia, Pintér Károly vezette. Ő tanította a zenekar többi tagját muzsikálni. Nem sokáig gitározgatott Gyula Pintér Károly zenekarában, mert 1968-ban be kellett vonulnia. Nagyon jól jött neki, amit már megtanult. A hadseregben (Petrovac na Mlaviban töltötte katonaidejét) beugorhatott a zenekarba. S a hadseregbeli zenésztársaitól még sokat megtanult. A hadsereg után Ürményházáról Újvidékre költözött. Szülőfalujában nem talált munkát (építőipari szakmát végzett, csempézőnek tanult). Íjvidéken a lakáskarbantartó vállalatban (a mai Stanban) helyezkedett el. A zenére mind kevesebb idő jutott. De minden hétvégén hazautazott ürményházára és legfiatalabb öccsével kettesben muzsikálgattak.
MEGVETTÉK A VAGYONT ÉRŐ VILLANYGITÁRT
Bugyi János, a legidősebb testvér, az együttes dobosa
A három testvér közül Bugyi János (1950-ben született, nős: Temerinben él, két fia van) volt a legkevésbé oda a zenéért. Inkább a másik két testvér kedvéért muzsikálgatott velük. De hármuk közül neki lett elsőnek komoly hangszere, egy villanygitár. — Pulára vonultam be katonának 1969-ben. Mindjárt az elején nálunk is megkérdezték, ki tud muzsikálni. Jelentkeztem. Mondtam, hogy van otthon hangszerem. Hazaengedtek. Egy hét szabadságot kaptam az útra. Itthon csak az utolsó előtti napon mondtam meg, hogy tulajdonképpen a hangszer miatt engedtek haza. Nem volt mit tenni, édesapámmal bementünk Pancsovára és akkor egy vagyonnak megfelelő összegért, 72 000 dinárért megvettük a hangszerboltban a villanygitárt. A villanygitár magában még nem volt elég, az erősítőt egy falubelitől, Táncos Lajostól vettük meg. Szóval hangszer már volt, csak nemigen tudtam rajta muzsikálni. De nekem az volt a fontos, hogy hazaengedtek hét napra. Ott a hadseregben volt egy szabadkai fiatalember (a nevét már elfelejtettem), aki viszont jól tudott muzsikálni, de nem volt hangszere. Odaadtam neki a villanygitáromat meg az erősítőt. Hetek múltak el, amikor az egyik tisztnek eszébe jutott, hogy otthon voltam a hangszerért, de nem muzsikálok a zenekarban. Azt válaszoltam, hogy visszaléptem, átadtam a helyemet amannak a fiúnak, mert az sokkal jobban játszik és így hasznosabb tagja a zenekarnak. Amikor leszereltem és hazajöttem, a villanygitárt odaadtam a Gyuszinak. A katonaság után János sem talált munkát a faluban (ő kovács szakmát végzett) nyolchavi bizonytalanság után ő is Újvidékre költözött. Három hónapot dolgozott egy kisiparosnál, azután kiment az NSZK-ba, és hét évet nyomott le. Miután visszatért, Újvidékre költözött és a Március 27-e Öntödében kapott munkát.
A GYEREKET ADJÁTOK A ZENEISKOLÁBA
Bugyi Zoltán a legfiatalabb fivér, az együttes énekese, gitárosa és frontembere
A legfiatalabb Bugyi fivér, Bugyi Zoltán (1960-ban született, Temerinben él, nős, egy fia van) kezdett el leghamarabb muzsikálni. Még az általános iskolában, a Nagy Károly vezette tizenhat tagú tamburazenekarban. Prímen játszott. Az iskolában hamar felfigyeltek Zoli zenei tehetségére. — A Hilda tanító néni (Kwisch Hildegard) nagyon forszírozta, hogy Zoli középfokú zeneiskolába menjen — emlékezik vissza Bugyi Jani bácsi. — Beleegyeztünk, elmentünk Újvidékre, fel is vették az Isidor Bajić Zeneiskolába. A Gyula fiam akkor már lent lakott, nem volt probléma a szállással, együtt laktak. Csak ott tévedtünk, hogy Zolit nem instrumentális, hanem előadói szakra irattuk. Ez kevésbé ment neki, hiszen a zenéért, a muzsikálásért, a hangszerért volt oda. A lemaradás másik oka az volt, hogy gyengén beszélte a szerbhorvát nyelvet. Igy hát a harmadik évben kimaradt az iskolából.Hazajött. Szakmára adtam. Versecre, hegesztőnek. De nem fűlt hozzá a foga, messze elkerülte az iskolát. Kiirattam az iskolából, majd szóltam, hogy vigyék el katonának. Zoli már tudta a két bátyja tapasztalatából, hogy mit kell tennie a hadseregben: jelentkezni a zenekarba. Három héttel a bevonulás után már jött is haza a hangszerekért. Éppen úgy sikerült, hogy otthon a faluban még muzsikált is búcsúra. Azzal ment el, hogy a két bátyja megígérte: mire hazajön a katonaságból, beszerzik a hiányzó hangszereket és komolyan nekifognak a gyakorlásnak.
A PLUSZ EGY
A 3+2 együttes először 3+1 volt. Az első „plusz egy” Táncos Lajos volt. Őt is a korábbiakban emlegetett beat-hullám kapta el a 60-as évek közepe táján és kijelentette édesapjának, hogy ő bizony muzsikálni akar. Apja, Táncos János szintén zenekedvelő volt (fiatalabb korában cimbalmozott, de később abbahagyta, mert a felesége nem akart zenészfeleség lenni). Vett hát a fiának egy harmonikát. A beatzenébe persze sehogyan sem illett ez a hangszer. Villanygitár kell. Lajos apja teljesítette fia kívánságát. Megvette a hangszert. Ez volt az első villanygitár Ürményházán.
(Folytatjuk)
Csorba Zoltán
