A 3+2-nek, vagyis a Bugyi fivérek együttesének megjelenése valóságos forradalmat váltott ki a vajdasági könnyűzenei világban, A hivatásos, hivatalos közvélemény és a kritika hadjáratot indított ellenük. A giccs netovábbját látták zenéjükben. Az egyszerű nép befogadta a 3+2-t, szívesen hallgatta őket, sorba állt lemezeikért, minden fellépésük telt ház előtt zajlott le. Hogy giccs vagy nem giccs, az kevésbé fontos, tény viszont az, hogy a 3+2 egy olyan egyedülálló jelenség, amely mindenképpen megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Róluk, a Bugyi fivérek Pályafutásáról szól folytatásos tárca-riportunk.
— Túri Lajos klarinétoshoz a komámhoz mentem el, akivel valamikor együtt muzsikáltunk a tűzoltó zenekarban — meséli Bugyi Jani bácsi. —Mondtam neki: „Gyere komám segítsd ki a gyerekeket muzsikáljátok le azt a lakodalmat!” A koma gondolkodott nagyon, hiszen megvolt a menő lakodalmi zenekara, a Rácz Ferkóé. Attól félt, hogy hoppon marad, meg hogy majd nem tudja muzsikálni a modern számokat is és végül kihullik ebből a zenekarból is. Mondtam neki: „Koma, addig fogsz a gyerekekkel muzsikálni, amíg nyugdíjba nem mégy!” — Először nagyon, furcsa volt. Nem tudtam megszokni, hogy a kíséretben villanygitárok és dobok legyenek, mert ilyen sohasem volt a népzenében —emlékezik vissza a most 65 éves Ürményházi klarinétos, Túri Lajos. — Tizennyolc éves koromtól muzsikálok klarinéton és tárogatón. A Rácz Ferkó zenekara is az én kezem alatt nőtt fel. Rengeteg lakodalmat lemuzsikáltam és rengeteg nótát tudok. Nem bántam meg, hogy kiléptem abból a zenekarból. A prímás azt hitte, hogy ő szarja a spanyolviaszkot hogy nélküle nincs zenekar. A Bugyi gyerekekkel gyorsan összeszoktunk. Én tudtam a nótákat, a szöveget, ők meg nagyon gyorsan megfogták a kíséretet. Alkalmazkodni is tudtak, ha kellett, az utcai muzsikában Gyula felvette a nagybőgőt és azon játszott. Szerettem velük dolgozni.Olyan rendes gyerekek voltak, meg nem sértettek volna egy világért sem. — Miért hagyta végül mégis abba a muzsikálást a Bugyi fivérekkel? — Túlságosan fárasztó volt. Rengeteg lakodalmat lemuzsikáltunk. Általában jött velem a fiam is, szintén klarinétos. Egy temerini lakodalomból hazafelé jövet annyira fáradtak voltunk, hogy Szécsánynál a fiam elaludt vezetés közben. Majdnem fölfordultunk. Akkor mondtam, hogy most már elég volt, nem muzsikálunk többet lakodalmakban. A Bugyi gyerekeket továbbra is nagyon szeretem, ha hazajönnek Ürményházára, okvetlenül felkeresnek. Azóta nem is muzsikálok. Itt van itt áll a nagyszobában az asztalon a klarinét meg a tárogató a tokban. Meg a 3+2 lemezei. — Nem is csodálom, hogy a Bugyi gyerekek híresek lettek. A zenével nőttek fel. Amikor Zoli született, akkor is ment a nóta, a vigadozás a kocsmában. Emlékszem, kisgyerek korában Zoli sose akart lefeküdni, hallgatta, hogyan muzsikálunk. Fogta a szeneslapátot, az volt a tamburája. Úgy hároméves lehetett, amikor egyszer késő éjjelig ottmaradt a kocsmában, mi muzsikáltunk, meg a szeneslapáttal ugrált előttünk. Egyszer csak összecsuklott. Megijedtünk. Közben csak az történt, hogy annyira fáradt volt, hogy ott hirtelenében elaludt. — A Bugyi gyerekek most sem változtak meg. Nem szállt a fejükbe a dicsőség és mérget merek rá venni, hogy nem is fog.
Egy ürményházi lakodalomban kíséri a násznépet a 3+2: elöl Túri Lajos és fia, mögötte Hajduk János (harmonikával), Bugyi Zoltán (gitárral), Bugyi Gyula (nagybőgővel) és a két tag, aki az utcai zenében pihent: Bugyi János dobos és Táncos Lajos
VÉGRE TEMERINBEN!
Az első lakodalom jól sikerült, s utána Ürményházán, majd a környező falvakban is szinte minden lakodalomban a 3+1 muzsikált. Persze Túri Lajcsi bácsi segítségével. A Bugyi fivérek közül kettő, Gyula és János, akkor Újvidéken élt. Hétvégeken és lakodalmakra utazgattak haza a faluba. — Hazafelé és visszafelé is Temerinen keresztül mentünk. Azon ábrándoztunk, hogy de jó lenne Temerinben fellépni — meséli Bugyi Gyula. —Nagy helység nagy közönséggel, Bácska szívében, Újvidékhez közel. Temerinben van helyi rádió is, meg közel van az Újvidéki Rádió is, hátha felfigyelnének ránk. János időközben Temerinben kapott telket a Pobedától, itt épített, ide költözött. Kialakult egy baráti köre. Az ismerősöknek elmesélte, hogy van zenekarunk, dicsérte játékunkat. Addig-addig, míg megkérték hozzon szalagot, hadd hallják ők is. Elhozta. Tetszett a temerinieknek is. A vadászegyesület elnöke, Moiskó János meghívott bennünket, hogy lépjünk fel a vadászbálon. Ez 1981. november 29-én volt.
A temerini fellépést két hónappal a bál előtt kötötték le. Végre teljesült a vágyuk: felléphettek Temerinben! Nekifogtak a gyakorlásnak, úgy készültek, mint pályafutásuk legfontosabb fellépésére. A vadászegyesület elnöke elmondta, hogy mit igényel a temerini közönség: hogy legyen minden: valcer, tangó, csárdás, cigánynóták, hallgatók. Egyszóval olyan zene kellett, amilyent a Bugyi fivérek egyébként is játszottak. — Tudtuk, hogy ez a fellépés ugró-deszka számunkra. A fellépésre eljött velünk Lajcsi bácsi, a klarinétos is, ezenkívül elhívta egyik valamikori zenészcimboráját, Fehér Sándor tamburást. Mondtuk: nem történhet meg, hogy valamilyen nótát, megrendelést ne tudjunk Temerinben eljátszani. Ezért hívtuk a Sanyi bácsit, mert ő tudta a bácskai nótákat is, hiszen sokat muzsikált Bácskában. A nagy felkészülés meghozta az eredményt: a temerini vadászbál rendkívül jól sikerült. Telt ház volt, reggelig mulatott a nép: este 8-tól másnap délelőtt 9 óráig muzsikáltak.
(Folytatjuk)
Csorba Zoltán
