A 3+2-nek, vagyis a Bugyi fivérek együttesének megjelenése valóságos forradalmat váltott ki a vajdasági könnyűzenei világban, A hivatásos, hivatalos közvélemény és a kritika hadjáratot indított ellenük. A giccs netovábbját látták zenéjükben. Az egyszerű nép befogadta a 3+2-t, szívesen hallgatta őket, sorba állt lemezeikért, minden fellépésük telt ház előtt zajlott le. Hogy giccs vagy nem giccs, az kevésbé fontos, tény viszont az, hogy a 3+2 egy olyan egyedülálló jelenség, amely mindenképpen megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Róluk, a Bugyi fivérek Pályafutásáról szól folytatásos tárca-riportunk.

1973-ban a Naftagas dél-bánáti ifjúsági szervezete együttest alakított. A naftásoknak, mindig, volt pénzük, és nem okozott gondot a hangszerek megvétele. Az együttest stílusosan Fekete Aranynak (Crno zlato) nevezték el. Itt kezdett el gitározni Táncos Lajos és ez volt az első zenekar, amelyben nyilvános táncon fellépett az egyik Bugyi testvér is, Zoli. Még pedig dobosként. A naftások zenekarának a dobosa ugyanis nem volt ürményházi, utaznia kellett, az utolsó autóbusz este 10 óra-kor indult, s ilyenkor tíztől éjfélig a Bugyi Zoli helyettesítette. Az együttesnek volt felszerelése, nem sokáig működött. Hét hónap után felbomlott. De megmaradt a szerelés. S főleg a dobfelszerelés, amely minden kezdő együttes esetében a legnagyobb probléma, hiszen a szülők még esetleg vesznek gitárt a fiuknak, de a dobfelszerelést kevés szülő nézi olyan hangszernek, amibe érdemes pénzt fektetni.

 

AZ ELSŐ NYILVÁNOS FELLÉPÉS

A 3+2 együttes tagjai a zenekar megalapításaként az 1975. évet emlegetik. Ekkor kezdtek el apjuk  kocsmájában komolyabban gyakorolni. Az első felállításban Gyula volt a szólógitáros, János a második  gitáros, Zoli pedig dobolt (a naftások dobfelszerelésén). De milyen zenekar az, amelyben nincs basszusgitár? Szóltak hát Táncos Lajosnak, hogy jöjjön át a Bugyi zenekarba. De nem mint gitáros, mert abból már volt kettő, hanem mint basszusgitáros. Lajos bele is egyezett, ez egyetlen baj az volt, hogy nem volt basszusgitár. Az egész faluban, de még a környéken sem. Úgy oldották meg, hogy Lajos szólógitárjáról levettek két húrt és kinevezték basszusgitárnak. Megkezdődött a nagy gyakorlás. Hamar rájöttek, hogy nem jó a felállás. A legjobb zenész közöttük a Zoli, aki a próbákat vezette. aki a számokat “szedte le” dobosként háttérbe szorult. János átment a dobokhoz, Zoli pedig a ritmusgitáros lett. Kezdetben főleg zenekari számokat játszottak ének nélkül, mert nem volt aki énekeljen. Egy ideig énekelt velük egy helybéli fiatalember, Túri Mihály, de lassacskán kimaradt és az éneket részben átvette Bugyi Zoli.

Rendkívül szerencsés körülménynek számított, hogy a Bugyi gyerekeknek nem okozott gondot a helyiséghiány, apjuk kocsmájában volt táncterem. A Bugyi-kocsmában korábban is még mielőtt a Bugyi fivérek elkezdtek volna muzsikálni, volt zene, tánc. A vendéglő első részében volt a mintegy negyven személyt befogadó kocsmarész, mögötte folyosó és hátul a táncterem. A táncterem befogadóképessége 140 ülőhely volt. A táncmulatságokra azonban ennél sokkal többen is összejöttek. Odaszokott a nép nemcsak a faluból, hanem a környező falvakból is átjártak a fiatalok. Nyáron még tágasabb volt a tánchely, mert a táncot a vendéglő udvarában rendezték.

 — Az első fellépésre hosszadalmas és kitartó gyakorlás után került sor — meséli Bugyi Zoltán. — Húsz számot gyakoroltunk be. A teremben egyébként  diszkó volt, s úgy beszéltük meg, hogy eljátszunk három számot, utána folytatódik a bál lemezről, majd ismét mi következünk és így felváltva. Egész estét, betöltő műsor lett volna. De amikor felmentünk a színre és rázendítettünk, nem tudtunk megállni zavarunkban. Fél óra alatt lejátszottuk megállás nélkül mind a húsz számot. A kővetkező blokkban nem maradt más hátra, mint mindezt megismételni.

AZ ELSŐ LAKODALOM

Az első fellépés sikerült. A ,Bugyi Fivérek rendszeresen muzsikáltak Ürményházán a Bugyi-kocsmában. Jól jött a gyerekeknek, de az apának is. Hisz ilyenkor, mesélte Túri László (a Bugyi-kocsmában volt pincér 1972-től kezdve, ma is az az Utashoz címzett ürményházi kocsmában Bugyi Jani bácsi mellett) néha több mint négyszáz vendég is összejött. Rengeteg volt a munka, megnövekedett a kocsma forgalma. A fiúk felújították hangszereiket is. Részben apjuk segítségével, részben egyéb támogatással. A dobfelszerelésre, hogy ne kelljen örökké a Naftagásét kölcsön kérni, Túri János, a helyi közösség akkori elnöke adott kölcsön pénzt Ily módon támogatva a zenekart, és azt, hogy legyen a faluban hol szórakozniuk a fiataloknak. A faluban tehát a fiataloknak a 3+1 muzsikált. Az idősebbeknek, a lakodalmakban továbbra is Rácz Ferenc zenekarának volt monopóliuma. Mint egyetlen zenekar. Nem is tartottak attól, hogy az elektromos hangszereken játszó Bugyi-band esetleg veszélyeztetni fogja ez ő területüket is.

— Zoli egyik legjobb barátja, Tószegi Béla nősült — emlékezik vissza az első lakodalmi fellépés körülményeire Bugyi Gyula — a lakodalomban Rácz Ferenc zenekarának kellett volna muzsikálnia. Egy nappal a lakodalom előtt, pénteken este, a prímás lemondta a lakodalmat. Kitört a balhé. Én Újvidéken voltam, felhívott az édesapám, Nincs zenekar, de jönnek a vendégek, még Magyarországról is. Itt a rengeteg nép, mit csináljunk? Nem játszanátok ti?” Kérdése inkább parancs volt, mint kérdés. Vállaltuk. Apám tisztában volt vele, hogy mi nem tudunk lakodalmi repertoárt játszani, ezért gondoskodott segítségről.

Bugyi János bácsi és komája, Túri Lajos klarinétos, aki megtanította

a lakodalmas nótákra a Bugyi-zenekart

 

(Folytatjuk)

Csorba Zoltán